Idén októberig alig több mint 15. 500 fogyott a kétféle hibridből együttvéve – csaknem hatszor (! ) kevesebb, mint a Toyota Prius család tagjaiból. A zöld C-Max pályafutásának tehát vége, hibrid és PHEV hajtásláncai azonban további legalább egy évig használatban maradnak a Fusion hibrid és konnektoros hibrid szedánban. Ezekből kis híján 58 ezer darab fogyott az év első tíz hónapjában (az eladási adatok az észak-amerikai piacra vonatkoznak. ) Ford C-MAX Energi Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Ford alternatív meghajtás nélkül hagyná családi vásárlóit: állítólag 2019-ben érkezik egy olyan új középkategóriás modell, amely a Hyundai Ioniq-hoz hasonlóan tisztán elektromos, hibrid és konnektoros hibrid kivitelben lesz megvásárolható. Később ugyanezekkel a hajtásláncokkal egy crossover modellt is ígér a Ford.
Szóval összesen négy szálon futnak ezek a hétköznapok, ahol minden változik egyik napról a másikra. Toszecky Renáta, a Baptista Szeretetszolgálat szociális munkása. A Védelem alatt pont azért húsbavágó, hogy valódi konfliktusokat, élethelyzeteket látunk a mindennapokban, és nem interjúkat, nem utólagos elbeszéléseket, hanem a kőkemény hétköznapokat. Renáta a kamera előtt teljesen természetesen viselkedik, közvetlen közelről nézhetjük meg, hogy milyen is egy nagyon jófej szociális munkás élete. A Remélem, legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című film rendezője, Schwechtje Mihály legújabb filmjében megmutatja a valóságot, és még egy kicsit többet is a prostitúción átesett lányokról, a védett házak valóságáról, és egy szocális munkás (vagy ahogy a filmben hívják: szupervizor) mindennapjairól. A legkeményebb pillanat a filmben mégis az, amikor a roma édesanya, Lakatos Marcsi visszamegy a régi menedékházba, és őszintén leül beszélgetni azokkal a lányokkal, akik most kerültek be a filmben sokszor emlegetett shelterbe.